Elindultak, de épp, hogy a kapun átléptek, egy hatalmas forgószél kerekedett. -Jaj segítség!-kiáltotta Tó.-Valaki fogja meg a kalapom! Tó szépséges zöld kalapja pörgött,forgott, vitte a szél egyre feljebb, aztán lecsapta a földre, majd ismét felkapta. Épp ekkor járt arra egy kecses vörösbarna vizslakutya, aki egy nagyot szökkent, és elkapta a kóborló kalapot, majd odafutott a kis társasághoz, és letette Tó elé. -Ez a tiéd?-kérdezte egyet vakkantva a kutya. -Iiigen!- Már azt hittem, engem is fölkap a szél-mondta Tó ijedten. -Nagyon hálás vagyok neked, de nem ismerlek. Ki vagy Te?- kérdezte Tó -Virsli vagyok!-mondta a kutyus. Jót nevettek a többiek. – A virsli, egy étel, hogyan lehet a Te neved is Virsli? Miért pont így hívnak? -kérdezték. -Nem tudjátok kitalálni? – bosszankodott sértődötten Virsli. Na jó, elárulom. A virsli a kedvencem. -De még én sem tudom Ti kik vagytok? -Én Tó vagyok, a madárijesztő, Ő Gyuszkó, Ő pedig Cicus. Virsli úgy érezte, mintha Cicussal már találkoztak volna valahol. -Hová mentek?-kérdezte Virsli. -Világot látni! -mondta cicus nem titkolt büszkeséggel. -Világot látni?- kérdezte Virsli. – Nem jó nektek itthon? Mi érdekes lehet a világban? -Sok minden- mondta Gyuszkó. Egy csodás könyvben láttam egy szép kastélyt, nagy folyókat, erdőket, nagy városokat, égig érő emeletes házakat, hosszú országutakat sok-sok színes autóval. -Ezt én is szívesen megnézném, vakkantott Virsli. Nem bánjátok ha veletek tartok?-kérdezte. A többiek bólogattak. -Gyere csak, gyere, nagy a világ, elférsz benne Te is! Így aztán elindultak , elől ment Tó, utána Gyuszkó, majd Cicus, és a sor végén Virsli.