Merre menjünk? -kérdezte Tó, mert előttük zöldellt egy csodálatos erdő, kicsit távolabb pedig, egy kéken csillogó széles folyó. -Menjünk tovább az erdő felé? – kérdezte Tó, aki még nem látott ekkora magas fákat. Kicsit hűvösebb, és sötétebb volt az erdőben mint a réten, mert a fák sűrű koronái között, nehezen tudott áthatolni a nap sugara, de senki nem akart visszafordulni. Óvatosan kerülgették a lábuk alatt heverő, a téli hónak áldozatául esett, letört faágakat, a szúrós csipkebokrokat, az avar alatt megbúvó mozgó állatkákat. Virsli éberségének köszönhetően hamarosan észrevette valaki settenkedik a hátuk mögött. Vakkantott egyet, s a többiek is megálltak. -Mit láttál?-kérdezte Gyuszkó. -Valaki követ minket- morgott Virsli, magabiztosan, mint egy nyomozó. -Ki az, ember, vagy állat?- kérdezték a többiek. -Állat, jól megfigyeltem, hosszú farka, akkora mint a teste, és egyik ágról átugrik a másikra. Vörösbarna bundácskája van, és bátor fekete szeme. Amikor betértünk az erdőbe, már észrevettem, olykor lejön a fáról a két első lábával fenyőtobozt tart a szájához, azt rágcsálja, aztán fürgén visszafut a fára -mondta Virsli. -Ki lehet ez ?-kérdezték a többiek -nem láttak még ilyen állatot. -Te láttál már?Mond meg a nevét, ha ismered! Virsli bátorítóan vakkantott.-Gyere le, nem bántunk, szeretnénk megismerni! A kis állatka ugrált fáról-fára majd egy pillanat alatt leereszkedett a fa törzsén,és megállt előttük. -Ki vagy te?-kérdezték a többiek. -Mókus vagyok, és a nevem Evetke!-mondta szégyenlősen és hosszú farkincáját a háta mögé rejtette, de így is látszott, milyen szép dús, selymes. -Szép neved van, és csodálatos a bundád! -mondta Cicus elismerően. -Neked is! -viszonozta a dicséretet Evetke. -Nem ismerlek benneteket-mondta -Ritkán látni ennyi idegent az erdőben. Mindenki bemutatkozott, s Evetke megbizonyosodott arról, hogy senkitől nem kell félnie, még Virslitől sem, pedig az Ő hangos ugatása felverte az erdő csöndes nyugalmát. -Hová mentek?-kérdezte Evetke. -Megyünk világot látni!-mondták a többiek. Gyere tarts velünk! -Háát nem is tudom, -vakargatta kicsi fejét a mókus. Én még soha nem voltam a világban. Ki sem mozdultam az erdőből. Milyen lehet a világ? -Mi sem tudjuk, de szeretnénk megismerni. -Miért is ne!-bólogatott Evetke- hiszen itt semmi érdekes nem történik, én pedig egy kíváncsi mókus vagyok. Köszönöm, ha veletek tarthatok, de ne haragudjatok meg rám, ha olykor felszaladok az utamba kerülő fára. -Szaladj csak Evetke, ha kedved tartja-mondta Gyuszkó, – de most már mutasd az utat, mert jó lenne ebből a sűrű erdőből kijutni. – Csak jöjjetek utánam, mondta Evetke, és életében most érezte magát a legboldogabbnak, mert olyan barátokra talált, akik megbíznak benne.Így hát elől ment Evetke, őt követte Tó, Gyuszkó, Cicus, Virsli, és Breki.
