Elfáradtam, üljünk le egy kicsit-mondta Gyuszkó. -Láttál te már ülő madárijesztőt? -kérdezte TÓ.- Hát,öööö tényleg nem. – mondta Gyuszkó. Virsli fáradhatatlanul csóválta a farkát, Ő sem akart leülni.Kicsit előre futott, majd vissza, de ebben a pillanatban kelepelést hallottak. -Miiii eeeez? -remegett Breki. -Mintha gólya lenne a közelben? A többiek szétnéztek, és valóban ott állt a vízparton egy gólyamadár. -Nagyooon fééleek!- súgta Breki. -Miért? -kérdezték a többiek. -Ti nem tudjátok, hogy a békák legnagyobb ellenségei a gólyák? -Miért?-kérdezték a többiek. -Miért, miért?- mert a hosszú csőrükkel elcsípnek, és bekapnak. – méltatlankodott Breki.-Jaj de féleeek! Neeem szeretnék gólyáéknál ebéd lenni! -remegett zöld bőrében a kis béka. -Azt már nem! -szólalt meg Tó határozottan. -Mit gondolsz miért vagyok én madárijesztő? Csak nem gondolod, hogy eltűröm, hogy elvigyen a gólya? Te csak kuporogj ide a lábam mellé, és ne félj! Mi megvédjük a barátainkat! Breki odabújt Tó lábához, és máris biztonságban érezte magát.Látta, hogy a gólya feléje tart, de akkor Tó felemelte a karját, és elkezdett hadonászni. Cicus éktelen nyivákolásba kezdett, Virsli ugatott, ahogyan csak a száján kifért. Gyuszkó tapsolt, s a gólya úgy megrémült, hogy ijedtében messzire elrepült, s Breki megmenekült! A barátok örömükben táncra perdültek. -Köszönöm Nektek!- mondta Breki. -Mondhatom, hogy barátaim?-mert mostantól a barátaimnak tekintelek benneteket!-brekegte meghatottan. -Igen, én a barátod vagyok! -mondta Gyuszkó. -Én is! Én is!- mondták a többiek. -Megegyeztünk! Mostantól barátok vagyunk, és a barátok mindig segítik, és megvédik egymást!-mondta Gyuszkó. -Egyetértetek? -Igen! -felelték mindannyian. -Akkor indulhatunk tovább!- Menjünk! – mondták mindannyian. Elől ment Tó, utána Gyuszkó, majd Cicus, Virsli, és a legvégén boldogan ugrándozott Breki, aki már soha többé nem fog félni, mert a barátaira mindig számíthat.
